2017. december 11., hétfő

K. T. Zelenay: 2038 (MIÉÉÉÉRT?)




Kedves 2038!

Olvastam már rossz könyveket. Jópárat ebben az évben is.

Olvastam könyveket, ahol a szerző sután fogalmazott, vagy egyszerűen a történet volt logikátlan, unalmas. Esetleg a tanulságot találtam totális baromságnak.

Sőt, továbbmegyek: olvastam már olyan könyvet is, amiben mindez egyszerre jelen volt: egy elsőkötetes szerző nagyon gyenge, magánkiadós próbálkozása. De tudod mit, kedves 2038?

Az legalább nem hirdette magát ipari hulladék létére Bestseller felirattal a borítóján!



ELSŐ BENYOMÁS:
A borítóról inkább nem is mondok semmit, túl sok energiát remélem senki nem ölt bele, mert az úgy elég ciki lenne. A cím inkább figyelemfelkeltő volt, mert őszintén megvallva szeretem a magyar szerzők műveit. Pláne, ha olyan témával foglalkoznak, amit külföldi nem nagyon írna meg: történelmi fikciókkal, magyar helyszínekkel, specialitásokkal. És persze a hatalmas BEST SELLER felirat… Ha nem is meggyőzött, de azért legalább arra számítottam, hogy egy teljesen pocsék, alig vásárolt könyvet csak nem adna ki épeszű kiadó ilyen szöveggel.
Meg épeszű ember sem. Amúgy.
Aztán rájöttem, hogy magánkiadás volt, a szerző önbizalma pedig az egekben trónol, és onnan pillantgat le ránk, földi halandókra, akiknek a könyvét nem vették meg „magyar viszonylatban igenis sokan”.




VÉLEMÉNY:

Szóval először is történetünk kezdetén megismerkedhetünk Stevennel, és az író stílusával.
Nem tudom, melyik az idegesítőbb, de kezdjük Stevennel.
Steven fizikusként dolgozik egy nagyobb cégnél. Egész jó feje van, racionálisan gondolkozik, a tanulmányait a szaklapok is lehozzák, munkáját megbecsülik… Emellett persze magánéletében is megvan mindene, amire vágyik: feleségével szeretik egymást, van két (?) csodás gyermekük is.
Érted már, miért áll az ördög szolgálatában???!!!

Azt hiszem, a magyar irodalom egyik legnegatívabb hősével ismerkedhetünk meg. Nem elég, hogy fizikus a drága (ami nyilvánvalóan áltudomány, pfuj), tetejébe még racionálisan is gondolkodik. Ez utóbbi kifejezést a szerző a tömeggyilkosság szinonimájaként használja, és megvetően beszél a fiatalemberről, aki valahogy nemigen akarta elhinni anno 90 éves nagyapja őrült teóriáit. A magánéletéről meg ne is beszéljünk: egy rohadt kispolgár ő, aki nem akar Indiana Jonesként végigveretni a világon, hogy minimum ötvenszer kinyírják, feldarabolják, megmérgezzék, ellehetetlenítsék közben, csak élni akarja nyugalmas, békés kis életét, szerető családja körében. AZONNAL INTERNÁLNI!
(Igen, K. T. Zelenaynál a kispolgár az új kulák.)

Azonban ennek a nyugalmas, felfordulásoktól mentes életnek hirtelen vége szakad. Steven megtalálja nagyapja ősi, elfeledett jegyzeteit a titkos csapóajtó mögött, és hirtelen beindul az izgalmasabbnál izgalmasabb események láncolata.
Na jó. Majdnem.
Először végig kell rágni magunkat jó pár eseménytelen oldalon, ahol Steven a karácsonyfa alatt a papi könyvét bújja. Meg a munkahelyén is. Meg… Mindenhol. Eddig ugyan azt gondolta, nagyapja csak megzakkant, de ha már napló is van, akkor ugye kizárásos alapon valamilyen ősi, mágikus titok birtokosa lett.

A papa ugyanis éppen egy kutatás kellős közepén tartott, amikor váratlanul bekopogtatott hozzá a halál.
Mondjuk ez nem annyira meglepő: George egész életét a kutatásnak szentelte, tehát szerencsétlen halál nem is választhatott volna olyan időpillanatot, amikor éppen nem jár titokzatos titkok nyomában. A „váratlant” pedig értsd úgy, hogy túl a 90. életévében már az volt váratlan, hogy egyáltalán élt még. Hiszen teljesen természetes, hogy egy öregember, akinek már amúgy is meg van egy kicsit lágyulva az agya, és vad összeesküvés-elméleteket hirdet, egyszer csak nem ébred fel többé.
Vagy… Nem? Mi van, ha fizikusunk nagypapája sem természetes halállal halt, hanem valaki eltette láb alól? Mi van, ha az általa több évtizeden keresztül kutatott Szent Korona nem egy egyszerű múlt ezredi csecsebecse, hanem egy nagy, mágikus valami, ami veszélyesebb, mint egy atomfegyver?
A világ legrosszabb könyve, az van!

Nézzétek, az egy dolog, hogy valaki összeesküvés-elméletekben hisz. Ha a szomszéd Juliska néni bizonygatja lelkesen, hogy márpedig a magyarok a Szíriuszról érkeztek, Jézus pártus herceg volt (azaz MAGYAR), és különben is, a Föld lapos, akkor valószínűleg egyszerűen kiröhögöm. Aztán lehet, hogy megpróbálom meggőzni, esetleg tudományos érvekkel alátámasztani, kismillió történelmi cáfolattal bebizonyítani, hogy nincs igaza… De az összeesküvés-elméletekben tobzódó juliskanéniket valószínűleg nem hatja meg semmi. És őszintén: nem is nagyon várom el tőle.
Hiszen 60 éves, szellemileg egyáltalán nem friss, ráadásul az igazát legfeljebb három, hozzá hasonló barátnőjének bizonygatja.

És mondjuk nem írt könyvet róla. Ráadásul nem is akármilyen könyvet.

Mert még ha egy történelmi értekezés lenne a 2038, amiben nincsenek párbeszédek, nincsen cselekmény, nincsenek szereplők, legfeljebb történelmi(nek képzelt) tények és személyek, akkor még nagyjából rendben is volnánk. Vagy… Mit bánom én, felőlem írhat kalandregényt is, de akkor ténylegesen ÍRJON, ne csak lekapirgáljon valamit arra a hófehér papírra, aminél egy átlagos negyedikes jobb fogalmazást ír!

A történet hemzseg a logikai hibáktól, a szöveg meg a stlisztikaiaktól. Amatőr megoldások, borzalmas szereplőgárda, élettelen párbeszédek, humortalan humor, bénán összetákolt világ… Hölgyeim, uraim, íme a 2038-sorozat második része!

Azt mondom, kezdjük a történettel.
Nos, amikor Stevenünk megtalálja ezeket a roppant fontos iratokat nagyapja házában, két szervezet is felfigyel rá. Az egyik a CIA, akik igazából nem akarnak semmi rosszat, csak ezt valahogy sehogyan se sikerül tudatniuk se a főszereplővel, se az összekötő embereikkel, se senkivel. A másik oldal pedig… Nos, két közel-keleti (háh!) fiatalembert ismerhetünk meg, akiket egyenesen a Nagyontitkosésnagyonsötétalakdeúgysetudodmegkicsoda bérelt fel. Szerepük nagyon nekik sincs: néha gonoszan pusmognak sötét sarkokban, hogy aztán, amikor forró nyomon vannak shoppingolhassanak egy kicsit, míg a főhősök kereket oldanak. De ez még a jövő zenéje…
Mert Steven természetesen minderről mit sem sejt. Vidáman szlalomozik a fényben és az éjszakában, kutatgat, olvasgat, aztán úgy dönt, ideje lenne felmelegíteni kapcsolatukat gimis barátnőjével, Estellával.

Estella… Nos, ha ismered a Mary Sue fogalmát, azt hiszem érted, ki is ez a nő. Ha nem, akkor hadd magyarázzam el egy szóban: a TÖKÉLETESSÉG. Személyesen.
Szép, stílusos, vicces (azírószerint), cinikus, okos, sőt, mi több, korának egyik legnagyobb történelemtudósa. A hivatalos tudomány terrrmészetesen nem ismeri el, de ez csak azért lehet, mert Steven nagyapjának tanítványául szegődött. A hivatalos tudomány pedig ugye egyenlő az áltudománnyal Zelenaynál: így hát érthető, hogy kinézik maguk közül a túlművelt, túlokos nőt.

Steven és Estella találkozását pedig már csak azért is érdemes leírni, hogy például szolgálhasson a világ összes bujkáló személyének.

A párocska találkozik az Egyes Számú Kávézóban / Gyorsétteremben / Cukrászdában / Elfelejtettemhogyhol, ahol nyugodtan megbeszélhetnék államellenes kis ügyleteiket. Ha éppen nem tartózkodna ott valaki más is…
Mondjuk az a két, feltűnésmentesen közlekedő ürge, akik gyanúsan sompolyognak napszemüvegükben. Igen. Zárt térben, csak hogy egy óvodás is ki tudja szúrni őket.
Hőseinknek tehát menekülniük kell előlük. Szerencsére ebben a könyvben a CIA körülbelül egy közepesen részeg, alsóvakarcsi gyakorló rendőr szintjén álló ügynököket tud nyomukba ereszteni, akik elől szégyenteljesen könnyen megszöknek, és találkozhatnak a Másik Kávézóban, ahol végre mindenre fény derül!
Vagy majdnem mindenre. Estella ugyanis, olümposzi magaslatáról leereszkedve kiselőadást tart szegény, tudatlan fizikus barátjának, aki csillogó szemekkel raktározza el a magyar történelem legfontosabb állomásait. Előkerülnek ugye a szokásos témák (mindenki magyar volt, Kazinczy meghamisította a történelmet ésatöbbi baromság)… De ezt tudjuk, ilyet láttunk már, plusz a történésztanoncokon kívól (akik jelenleg a hajukat tépik, és minden mondatba háromszor tudnának csak belekötni), senkit nem is érdekel.

Eme szerfelett érdekes beszélgetést kétszer szakítja félbe a helyiségben megtalálható tévé. Egyszer azzal a hírrel, hogy ellopták a Szent Koronát – ó, remek, végre egy kis izgalom! Még egyszer azért, mert közlik, hogy két tudós olyan államtitkokat tudott meg, amiért most és azonnal megkezdik a körözésüket.
Itt már kezd feléledni bennem a gyanú, hogy ha az említett információkat három perce tudta meg Steven, akkor hogy lehet, hogy erről a (máskülönben impotens) CIA máris tud? És hogyha az infók átadása óta el se mozdultak arról a helyről, miért nincsenek még a nyakukban a napszemüveges fenegyerekek?

Mindegy is, hiszen a helyzet adott: megkezdődik a hajsza. Két barátunk természetesen nem mehet haza, hiszen a lakásukat figyelik, sőt, a kocsijukat is. Szerencsére nem hagyja őket cserben félelmetes IQ-juk: kitalálják, hogy az autót egy hajléktalanra bízzák, majd, amíg az eltereli a CIA figyelmét, kerékpárra kapva menekülnek.

Elmennek Steven munkahelyére. A férfi kedélyesen köszön a portásnak, majd a biztonsági őrnek is. Bemegy a fontos papírjaiért. Aztán vidáman kisétálnak az épületből. Az író még megemlíti, hogy a CIA ugyan körülnézett a helyszínen, de látogatásuk okát elfelejtették megemlíteni.

MIÉRT? HOGYAN? Komolyan, válaszokat akarok! Itt van a világ legnagyobb hírszerző szervezete, ahol senkinek nincs annyi esze, hogy közöljenek egy egyszerű információt egy PORTÁSSAL! A tévében bemondatják az információt, vérdíjat tűznek ki a fejükre (igen, komolyan), de annak az embernek, aki egész nap ott ücsörög egyikőjük munkahelye előtt, miért is szólnának?

Grrr. GRR. GRRRRRRRRRRRRR.


Mindenesetre a portás és a biztonsági őr példája ragadós: a két szökésben lévő tudós a lehető legsimábban kihajózik az országból, Barcelona felé véve az irányt.
Hogy miért éppen oda, kérded? Nos, ezt lehet, hogy megmagyarázza a szerző… Sőt, talán a nagypapa jegyzeteivel kapcsolatos a dolog, amiben találnak egy olyan számot, vagy kódot, vagy akármit, ami épppen Barcelonára utal. Már ha elolvasod előtte a cselekményvázlatot, mert különben Afrikától az Északi sarkkörig bármelyik, szabadon választott pontot jelentheti.

Szerencsére Barcelona elég messze van, így bőven jut idő egy kis hajós fejtágításra. Estella beljebb vezeti mindannyiunk kedvenc Stevenjét a magyar történelembe. Legalábbis annak zelenaysított változatába, ami hemzseg a kristálykoponyákról, a piramisoktól és hasonló ősi, eltitkolt dolgokról, amiről eddig nem is álmodhattál… De nem is akartál. És persze a Szent Koronáról, melynek különleges hatalmát felhasználva a magyar uralkodók világbirodalmat tudtak kovácsolni, a belőle kinyert energia pedig egyszerre védte és emelte fel az országot.
Mondjuk a tatároknál kicsit elbénázta a dolgot. Meg a törököknél. Meg a Habsburgoknál. Meg a két világháborúban. Meg a XX. század második felében.
De ezeket leszámítva tényleg jól teljesített!

Ja, tényleg, van Stevennek egy családja is! Ugorjunk csak vissza hozzájuk!
Hát… Meglehetősen szimpatikus emberekből áll.
Nagyiját, Susant, a CIA beszervezte, úgy 80 éve. Azóta is abból él, hogy a saját családjáról szolgáltat információkat (igen, csak azért ment hozzá valakihez, hogy megfigyelje, milyen kis cukker). Felesége, Meghan tipikus kispolgár – tehát a Sátán szolgája, tudjuk. Apja, Bruce pedig a felesége halála után otthagyta kisfiát a nagyszülőkre, de ezekben a percekben hirtelen feltámadnak benne a szülői érzések, és hevesen tiltakozik a CIA ügynökei (értsd: anyósa) ellen.

De Bruce nem csak azért került be a történetbe, hogy családi drámázzon egy jót, ohó, Zelenay ennél sokkal tudatosabban építkezik. Ugyanis eme nemes szereplő ismerteti meg a CIA főnökét, na meg persze az olvasókat egy következő szereplővel.
A fickó egy Olaszországban tartózkodó magyar író, aki a történelem különös oldalát kutatja. Abszolút kútfője minden tudásnak, művelt, jó humorú, jó stílusú, vicces és még sármos is. Könyvét, a 2038 első részét már több, mint ötmillióan vásárolták meg szerte a világon. A neve pedig…
Igen. Az, amire gondolsz. Most fogod a fejed, én is fogtam, de tény: az író beleírta saját magát a könyvébe, K. T. Zelenay néven. Ennél cikibb dolog nagyon nincs – mondhatnád, és mondanám én is, ha nem olvastam volna a könyv végét.

De ne szaladjunk ennyire előre! Egyelőre Zelenay békésen ücsörög római lakásában, a család otthon veszekszik, Steven és Estella pedig megérkeznek Barcelonába.
Itt a változatosság kedvéért mászkálás közben hallgathatjuk meg az alternatív történelemórákat. Sőt, hittanórákat.
Mert természetesen, mint minden jó kis összeesküvés-regényben, ebben is benne kell lennie a „Jézus meg Mária Magdolna”-szálnak. Ami Dan Brownnál lehet, hogy még új volt meg forradalmi, de azóta csak egymillióan cáfolták meg, sőt, bizonyították be azt, hogy ha Jézusnak valóban lett volna felesége, azt senkinek nem állt volna szándékában eltitkolni. Ja, bocsánat, azok csak földhözragadt történészek, akik egy alternatív valóságban tengetik napjaikat, a szellem napvilágában való fürdés helyett!
Meg kapunk még hittanból egy Szent Erzsébet legendát is, természetesen hibásan. Bár lehet, hogy az író kódolt üzenetet rejtett el abban a motívumban, hogy nála a szent kosarában vitt húsai változnak hirtelen rózsává, nem a kenyerei… (Vagy csak lusta volt utánanézni. Khm.)

És hogy ezen érdekes történetek közben merre kolbászolnak szereplőink?
Ne kérdezd.
Miután megtekintik Katalónia kábé összes templomát, Barcelona közvetlen környékének összes látványosságát, ahol fura kódokat vélnek (ismét) felfedezni, valahogy ismét a segítségükre siet az isteni sugallatot rejtő forgatókönyv: megtudják, hogy Rómába kell menniük. Mert… Csak. Kész. Estella mondta.
Az az Estella, akiről számos egyéb jó tulajdonsága mellett az is kiderül, hogy természetesen kiválóan beszél katalánul is, így értékes információkat tudhat meg egy átlag katalán paraszttól. Mert a katalánok átlagban olyan parasztosak, akik kis falvakban élnek, és hiszik, hogy szobraik több ezer évesek.

De nincs idő a spanyol hegyek bennszülötteivel tovább foglalkozni. Csapatunk azonnal továbbcsapat Rómába, útjuk következő állomására…

… hogy pontosan ott folytassák, ahol Barcelonában befejezték. Azaz: kutakodás a nagypapa iratai között, Estella talál valamit, megörül, mi nem tudjuk, mire jó ez, de az biztos, hogy a nyomok alapján felkeresik Róma összes látványosságát is.
Vidám turistáskodásukat az se zavarja meg, hogy nemcsak a CIA keresi őket égen-földön, hanem a két nagyoncsúnya közel-keleti bácsi is, akik bűnös származásukat tovább tetézik azzal, hogy ráadásul még képzett ügynökök is!
Mondjuk iskolába valószínűleg egy rajzfilm főgonoszához jártak, mert olyan amatőröknek tűnnek, hogy az ember szívesebben bízná az ügyet Mr. Teufelre, mint erre a kettőre.
Kezdjük ott, hogy megállapítják: hőseink vagy a magyar nagykövetségre, vagy a San Stefano Rotondóban lehetnek. A helyzetet a lehető leglogikusabban próbálják megoldani.
Először felkeresik a nagykövetséget. Aztán elmennek egyet vacsorázni a zsidó negyedbe, ahogy minden kém, titkos ügynök és bérgyilkos tenné. Csakhát az édes otthon varázsa annyira áthatja lelküket, hogy egye fene, hadd fusson a két üldözött, ahova csak akar!
Komolyan mondom, a vasorrú bábát könnyebben át lehet verni!

Mindenesetre hőseink így legalább vígan végigkalandozhatják a római bazilikákat, ahol megtalálják a titkos csapóajtót, a titkos lejáratot, a titkos szobrot, a titkos feliratot… Hogy aztán rájöjjenek: ebben a városban már Estella szinte mesterséges intelligenciája se tud megbirkózni a kihívásokkal. Itt az ideje tehát, hogy színre lépje a világ legokosabb, ügyesebb és kompetensebb személye… K. T. ZELENAY <3

Igen. Tényleg beleírta magát a saját könyvébe, nem csak említés szintjén. Ráadásul nem is akárhogyan. Idézek egy párat, hogyan is beszél saját magáról sikerszerzőnk:

„Gondolom Dan Brown ismered, pedig olyan, mintha Jim Carreyt hasonlítanánk Woody Allennel. Ez a fickó elsőkötetes Magyarországon, de viszik a könyvét, mint a cukrot.” – Aha. Ha az író statisztikái pontosak, 15.000 eladott példánynál járt kb. másfél éve. A négy könyvével összesen. (De amúgy meg, miért is akarná valaki a saját eladási statisztikáit meghamisítani?)

„Merthogy George [az őrült professzor nagyapa, ha még emlékszel] a leglényegesebb részeket kijegyzetelte egymás alá a szépírói szabadságot bátran használó mégis a történelemhez méltán hű, saját kutatásai által megismert titkokat is papírra vető, így történészi volta ellenére őt is teljesen magával ragadó könyvből.”

„Estellát lenyűgözte a férfi tudása, és valahogy egy írót sem ilyennek képzelt el. Köpcös, enyhén púpos, rossz szájszagú. Ezek inkább az első sztereotip jelzők. Nem pedig egy harmincas, sportos testalkatú, önakaratából kopasz, ezzel természetes sármját még inkább erősítő, magas barna férfi, aki igaz világpolgárként éli az életét. Milliók falják műveit, mert olyan természetességgel, egyszerű, de mégis fennkölt stílusban ír a történelemről, hogy falatják magukat írásai az olvasótáborral.”

Igen, ez már nekem kínos.

Mert természetesen ebben az alternatív világban sármos, jóképű Zelenaynk könyvét ötmillióan olvasták el. Nem csak Magyarországon kapott meg minden elismerést, hanem külföldön is. Lakása van Rómában, Bécsben és Budapesten, meg még ki tudja hol, és természetesen a legmenőbb ájfon is ott pihen a kezében. (Ha nem mondtam volna még: a szerző IPhone-mániás, de, mivel nem kap szponzorpénzt, ezért a márkát csak „almás kütyükként” emlegeti.)

Szóval Zelenay, ha lehet, még Estellánál is estellább. (Értsd: tudálékosabb, idegesítőbb, okosabb, szebb.) Ő leplezi le a hatalmas titkot is: a korona valójában egy titkos bíborosi testületnek is kellett, tehát valószínűleg ők lopatták el. Ugyanaz a testület, aki szegény II. János Pált is megpróbálta megöletni. (Nyilván senki másnak nem állt szándékában eltenni a pápát láb alól. Moszkva meg az iszlám világ ártatlan kis bárányként pislog erre a feltételezésre. Aha.)

És mivel Zelenay szerint valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag Bécsbe kell menniük… Odamennek. Nem, ne kérdezd, miért, az író alteregója mondta, márpedig, ha valaki, akkor ő biztosan ismeri a cselekményt.

Eközben Rómában a két bérgyilkost kivégzi a vezetőjük, mert bénák voltak, ami úgy kábé érthető. Aztán őt is kivégzi az ő vezetője, mert jóvanazúgy. A miértekről nem tudunk meg semmit, elvégre mi köze is lehetne egy olvasó parasztnak a szereplők indítékaihoz…

Bécsben azonban újabb titkokra és izgalmakra bukkanunk.
Először is: megtudjuk, hogy ki volt a titkos ügynökök titkos megbízója. Ki nem találnád, honnan származik… Na jó, annyit segítek: a Közel-Keleten van, és (legalábbis Zelenay szerint) gombaként bújnak ki a földjéből a nagyon gonosz, kampós orrú bácsik. (Magyarán: izraeli.) Név szerint: Simon Elijah. Ő szűrte össze a levet a lázadó dél-amerikai bíborosokkal, akik valamiért szintén nagyon gonoszak – hogy miért, arra nem derül fény. (És nem, Ferenc pápa szerencsére nincs köztük, különben sokkal súlyosabb bekezdéseket kéne szentelnem az ügynek.) Viszont amíg ők sunyin sertepertélnek, más is serénykedik.

Az eddig háttérből sugárzó, baljósan fenyegető CIA (akik egyáltalán nem akarnak senkinek se ártani), hirtelen a menekülők nyomára bukkan. Na persze ezt sem a saját ügynökeik eszének, erejének, éleslátásának, információszerzésének köszönhetik… Hanem, mert Steven barátunk úgy döntött, felmegy egy kicsit Facebookra, és chatelget egy kicsit a feleségével.
Hiszen ő csak egy mezei fizikus, nem a technika ember, hát honnan is tudhatná, hogy ha mondjuk egy internetes portálon bejelentkezik, még az eddig teljesen impotens CIA is odarohan majd? (Meg amúgy is, valakinek előre kell mozdítania a cselekményt, ha már az írónak nem sikerül…)
Így aztán a kis csapat őrült futásba kezd az osztrák rendőrség elől. Zelenay bécsi lakása ugyanis (terrrrmészetesen van egy lakása Bécsben is, abból az ötmillió eladott példányból lehet), éppen egy titkos szabadkőműves alagút felett van. Természetesen saját titkos alagúttal, amely olyan furfangosan van elrejtve (éljen Zelenay), hogy a rendőrség hiába is keresi őket. Az éjszakát a labirintusban töltik, ahol magyar szabadkőművesekről szóló mesékkel ringatják álomba magukat. (Tök jó, pont hiányzott egy kis történelemóra!)

Ezután vidám reggelre ébredve Zelenay feleségének kocsijába ülnek… Amiből két dolog is kiderül.
1. Ez a drága, szuper, fantasztikus ember már elkelt. Lányok, sírjuk tele a párnánkat együtt!
2. Bár körözik mindhármukat, nagytudású történészünk biztos benne, hogy a felesége kocsiját nem figyelik. Ami logikus. Végülis csak egy kiemelten veszélyes körözött bűnöző legközelebbi hozzátartozója, miért is fordítanának rá különösebb figyelmet???

Egyébként az írónak (természetesen) igaza lesz: a CIA nem is figyeli a kocsit. Csak a fekete bácsik.
A fekete bácsikról azt kell tudni, hogy nagyon-nagyon rosszak. Gonoszak. Legalábbis… Úgy néznek ki, mint akik gonoszak. Így aztán kezdetét veszi a hajmeresztő üldözési jelenet, ami nagyjából a következőképpen épül fel:

1. Zelenay bemutatja, hogy még jó sofőr is. (Amellett, hogy sármos, okos meg satöbbi.)
2. Menekülnek.
3. Átkelnek a határon.
4. Menekülnek.
5. A maffiózók szemmel láthatólag egyáltalán nem törik magukat, hogy elkapják a csipet-csapatot – megvárják, amíg Zelenayék bemenekülnek a közeli evangélikus plébániára, majd tanácstalanul vakargatják a fejüket, míg onnan is továbbszöknek.

Egészen a soproni titkos lejáróig a titkos padnál a titkos csapóajtónál a titkos csapdáknál, a titkos templomban… Hjajj, már úgy unom, sajnálom, nem részletezem a cselekményt! Mindenesetre Sopron alatt találnak egy titkos kőszarkofágot, mire Steven ellenállhatatlan késztetést érez, hogy kipróbálja ezt a kényelmes ágyikót. Szerencsétlen, még hányszor kell indokolatlanul előremozdítania a cselekményt, hogy történjen is valami…?
Mindenesetre most megtette. Vagy húsz percig feküdt Steven öntudatlanul a koporsóban, Csipkerózsika-álomba zuhanva, míg meg nem kapta a titkos jelet: „A korona a kulcs.”

Most, hogy ezt ilyen szépen megtudták, el is indulnak Pannonhalmára (ha kérdeznéd, miért, tényleg nem érted a könyvet), ahol újabb csodákkal találkozhatnak.
Zelenayt már jól ismerik a városban, mindenki tudja, ki ő. Nyilván a személyes varázsának köszönheti, hogy a három körözött személyt senki nem jelenti fel, hanem inkább jegyet adnak nekik az apátság végigjárásához.

Ahol… „ahogy az már lenni szokott, a bencés gimnázium egyik tanulója vállalta magára az idegenvezetést. Nagy kitüntetés ez az ország legjobb diákjait (???) összegyűjtő iskola hallgatóinak. [Gimnáziumban inkább tanulóinak, de ez most részletkérdés.] A tizenhat év körüli, az iskola erkölcseivel abszolút egybecsengő öltözéket viselő, de azért bimbódzó nőiességét mégis hangsúlyozó tinilány hamar a látogatócsoport kedvence lett.” (A későbbiekből kiderül, hogy ő az előbb emlegetett, gimnazista idegenvezető.)
Amivel van egy aprócska probléma: Pannonhalmán bármilyen öltözéket felvehetsz lányként, soha nem fognak erkölcstelenséged miatt kicsapni eme neves gimiből. Miért? Mert fel se vesznek, drágám!
A gyengébbek kedvéért: Pannonhalmán fiúgimnázium működik…

De Pannonhalmára nem csak diáklányok csivitelését hallgatni megy csapatunk. Egy óvatlan pillanatban ugyanis lemaradnak a csoporttól, és István király trónszékénék találnak egy… Na, micsodát?
Úgy van! Titkos lejárót! Abban pedig egy titkos rekeszt, abban pedig egy titkos ládát, abban pedig egy titkos Szent Korona-hasonmást. Ez utóbbira úgy bukkannak, hogy Zelenay pontosan tudja is az ezt nyitó, nyolcbetűs kódot! (István király ugyanis úgy látszik nem nézelődött eleget a neten: maradt a standard jelszónál, a gyereke nevénél. Chhh…)

Az éjszakát még Pannonhalmán töltik, ahonnan reggel a világ legbénább tájleírása után indulnak tovább Esztergomba, ami egy fontos város, szóval bele kellett írni a történetbe. Szerepe nagyon nincs, csak annyi, hogy egy rövid pihenő után autózhassanak is az ország szívébe: Budapestre.

Ahol… Nos… Bocs, de erről nem lehet teljes mondatokban írni.
Te, szerencsétlen olvasó azt hitted, Zelenay fellépésénél kínosabb jelenettel már nem fogsz találkozni… Tévedtél.
Újabb szereplőt ismerhetünk meg ugyanis a bús Budapesten. Egy embert, aki nemhogy a csitri Estellánál, de még magánál, Zelenaynál is okosabb, kompetensebb, sőt, mi több, ravaszabb. Egy embert, akit Európa, sőt a világ jó része egyáltalán nem ért meg, vagy ha mégis, hát irigylik őt zsenialitása, az országhoz való hozzáállása miatt. Akit senki és semmi nem tud ellehetetleníteni, a CIA az ő embereihez képest óvodások szövetsége…

Vagyis: a magyar miniszterelnökkel.

Aki szeret focizni, nem kifejezetten kedveli a Ferenc nevet (egyik politikai ellenfelét is így hívják), Szent Koronát vitet a Parlamentbe… Ó, kire is emlékeztet ez engem, valahogy nem jut eszembe…

Mindenesetre a nevezett miniszterelnök az író tiszteletét is kivívta magának. Humora „kedéllyel tölti el Zelenayt”, aki „százada legnagyobb kútfőjének tartja Or… Illetve a meg nem nevezett kormányfőt. Szóval: hivatalosan is belevette a kánonba, mi több: saját magánál is hatalmasabb rangot adott neki.
Van is miért! Or… Izé, a titokzatos kormányfő ugyanis eléri, hogy tárgyaljanak a gaz zsidóval, mi több: csapdát állít neki, amiről ugyan sokat nem sikerült kihámoznom a szövegből, szóval minden bizonnyal eléggé furfangos. A nevezett gaz bele is sétál, a végén meg is bűnhődik, a jók örülnek, a rosszak szomorkodnak…
És te a jókhoz akarsz tartozni, ugye? Akkor örülj hát, mindegy, minek!

Ennyi is a történet.
És ha azt hinnéd, hogy legalább a stílus kárpótol a megpróbáltatásokért… Elolvastad te azokat az idézeteket?

STÍLUS: Borzalmas. De tényleg: egyszerűen nem szabadna annak könyvet kiadnia, aki az írás legalapvetőbb szabályaival nincs tisztában. Mondjuk: alany és állítmány egyeztetése. Vagy: időbeli ugrások. Amikor a mondat valamiért jelenben kezdődik, aztán átmegy múltba, miközben elvileg ugyanabban az idősíkban vagyunk. És ez egy Wattpad-történetnél gáz, hát még egy olyan könyvnél, aminek a borítóján ott csillog a Bestseller felirat.
Ráadásul az író úgy gondolta: minek is írna két könyvet, ha másfél is megteszi? Bizony ám, ahelyett, hogy legalább leírná a történelmi kiselőadásokat, sokkal egyszerűbb módszert választ: bekontrollcékontrollvézi azokat az előző könyvéből (amit szerencsére NEM olvastam). Így aztán, főleg a könyv második felében találhatunk bőven olyan szituációkat, amikor egy párbeszéd közepette valamelyik szereplőnk felcsapja a Könyvet (ami mindig kéznél van), és olvas belőle egy szuszra három oldalt. (Szóval: életszerű.)
A mondatok néhol olyan zavarosak, hogy háromszori olvasás után se veszem ki belőle a lényeget, ráadásul annyira modorosan fogalmaz, ami néha már vicces. A legtöbb esetben viszont egyszerűen… BORZALMAS.

De tudod mit, mutatom, mire gondolok:

IDÉZETEK
„Készséggel áldozott volna belőle egy-két golyót Stevennek is” – Mármint a puskából. Ezt a magyarul tudó ember ugye úgy képzelné el, hogy a vérmaffiózó oltárt emel valahol a Föld szívcsakrájánál, ráteszi a golyókat, és buzgón fohászkodik Stevenhez, hogy fogadja el alantas áldozatát. (Szóval: StevenRE lenne a helyes.)

„– Ne veszekedjetek, a családi béke szent, legalább karácsonykor, sötöbö, sötöbö, nem fogom kiidézni – mondta a mama.
– Mama, ne kezdd – riposztolt Steven.”
Riposzt = csattanós visszavágás. Ez… Nem az.

„Tudtad, hogy levelezett a magyarokkal? Nem ám a gulyásleves receptje felől érdeklődött, amit annyira szívesen ettünk Fort Knoxban is” – Igen, tudjuk, ha magyarok, akkor gulyás, köszi. Lesz Hungary-hungry poén is?

„Van egy párt, amelyiket a rendszerváltozásukkor még zömmel egyetemisták, vagy frissen végzett, fiatal értelmiségiek alapítottak. Ezek tagjait egy magyar származású milliárdoson keresztül kihoztuk pár évre hozzánk okosodni.”
Van egy párt + ezek = nem fér össze!
Ja, és jól látom, hogy plakátokon vigyorgó Gyuri bácsink ott lapul ebben a mondatban? (Hát ide is beszivárgott, a galád!)

„[Steven] Amit tanult, olvasott, szinte feltétlen hittel, gyermeki bájjal fogadta.” – Most képzelj el egy negyvenéves fizikust, aki rózsás arcocskájával és hatalmas, csillogó szemekkel nyálcsorgatva bámul egy relatvitáselméletet. Te is megölelgetnéd a kis édest, ugye?
Mellesleg Zelenaynk kedvenc szava a „báj”: annyiszor használja rossz szövegkörnyezetben, amennyiszer nem szégyelli.

„Telefonba betyár lenne erről beszélni…” – Ez tipikusan az a szituáció, amikor olvasás közben elmosolyodsz azon, szegény fordítónak milyen nehéz dolga lehetett, hogy lefordítsa ezt a szóviccet, ami eredeti nyelven biztos poén... Aztán rájössz, hogy a könyv magyar! Igen, ez a teljes, eredeti, kész, vicces szójáték!

„Tudom, hogy neked, aki az életed felét áldoztad áltudományokra, olyan szakkönyvek forgatásába, amelyek szándékosan hülyítik a materiális világban, a racionalitásban hívő kutatókat, nehéz felfogni.”
Képzeld el az én sanyarú sorsomat. Egy hetemet kellett erre a szutyokra rááldoznom!
Ja, és a világ összes fizikusa hirtelen késztetést érez arra, hogy egy péklapátot vegyen a kezébe. Nem tudod, miért?

„Aztán eszébe jutottak nagyapja sztorijai a kis, európai országról, amelynek neve hallatán mindig az éhes-magyar szóviccen járt az esze kamaszkorában.”
Ééééés igen, itt is van mindenki kedvenc szóvicce! Tapsot neki, aztán leütöm. Mellesleg Hungary-hungry-nak írva sokkal jobban és érthetőbben hangzana, de sebaj, megszoktuk.

„Steven a tárgyilagosság medre felé úszott volna a képtelenség óceánjában.”
Micsoda metaforák…

„Attila pedig vérvonal tekintetében talán Jézushoz tartozhat.”
ÉÉÉÉÉÉÉÉÉS IGEEEEEEEEEN! Csak 68 oldalt kellett várni a szokásos „Jézus magyar volt”-szálhoz! Nehéz szülés volt, de megérte várni. (Méghogy a Megváltó azoknak abból a piszkos zsidó fajtából való legyen, ugye…)

„meghívtak pár tudóst, köztük egy Kazinczy nevű nyelvészt, akikkel karöltve át- vagy inkább újraírták a magyar történelmet.”
Grrr. Grr. Még jó, hogy van bizonyítéka erre is íróbácsinak: Kazinczy, akinél többet kevesen tettek a magyar nyelv és kultúra felvirágoztatásáért, a „hazatérés” szót „honfoglalásra” magyarosította, melyből jól látszanak ördögi szándékai…

„Estella a szokásos női cinikusságot vette elő, amelyről bár tudta, hogy nem visz előre, de legalább helyzeti fölényét visszanyertnek érezhette.”
Ezek a nők, meg a cinizmusuk… Piha!

„de a női szeszély meg gőg még mindig magas hőfokon égett nála.”
Hádenehogymá többnek gondolja magát ez a… nő… Attól, hogy nyilvánvalóan kompetensebb nálam a témában, még ugyanúgy süsse le a szemét, ha hozzám, férfiemberhez szól. Piha!

„– Van ezen az eldobható telefonon netkapcsolat?
– Amit te vettél a hajó üzletsorán?”
Az expozíciót hallhattuk, amit az író leheletfinoman szőtt bele a történetbe.

„Mivel a magyarok őseire, a hunokra, a világ első civilizált társadalmaként tekintettek Rómában.”
Nyilván. Attilát véletlenül se tartja a nyugati világ barbár, vérengző vadállatnak.

„És Európában már a CIA se tud észrevétlenül tevékenykedni.”
Mert eddig szinte észre se vettük őket, a cuki kis napszemüvegeikben…


„– Bruce, nyugi, ha valaki jót akar nekünk, az James – próbálta Susan kaméleon mivoltát a jóságos nagymamák bőrével helyettesíteni.”
Ez. Nem. Egy. Magyar. Mondat!

„Steven, ahogy már korábban is utaltunk rá, járatos a számmisztikában.”
Ki az a MI? K. és T.? T. és Zelenay? Vagy K. meg T. meg Zelenay is?

„Ez már tényleg olyan, minta egy Dan Brown-regénybe kerültem volna!”
Pontosabban egy pocsékul megírt, nyelvtani hibáktól hemzsegő, halovány Dan Brown-utánzatba…

„metszőbb, mint a kertben használatos olló.”
Miért nem hívjuk kerti ollónak? Túl póriasan hangzana?

„mondta a nacionalizmus minden pozitív bájával felvértezve a férfi.”

Te is látod a belőle sugárzó bájt???

„próbált megint az amerikai fanyar humorral élni Steven.”
Miben különbözik az amerikai fanyar humor a magyartól? (Biztos csúnyább, butább, gonoszabb és RACIONÁLISABB.)

„– Az ott előttünk a Santa Maria Maggiore, Olaszország legnagyobb, Szűz Máriáról elnevezett bazilikája.
– Boldog lehet az az asszony – vette viccesre Steven a figurát, bár katolikus legyen a talpán, aki egy ilyenen kacagni képes.”
Nem tudom. Lehet, hogy csak mert katolikus vagyok, nem értem ezt a fergeteges poént, de valószínűbbnek találom, hogy ezen a béna szóviccen a legprotestánsabb protestáns is csak felnyögni tudna.

„Susan eleinte női hisztivel próbált úrrá lenni idegein.”
Nők. Piha!

„Tudományos könyvet írni mindenki tud.”
K. T. Zelenayval kapcsolatban kétségeim lennének.

„A bejárati ajtó nem ébreszt különösebben bizodalmat, benyitva azonban különleges látvány tárul eléjük, A modern és az antik tökéletes egyvelege (…) őszinte hökkenetet váltottak ki Estelláékból.”
Akik nyilvánvalóan időutazók is lettek… Mellesleg mi az a hökkenet? (Szerintem meghökkenés.)

„Stevennel itt gurították el megint a piros pöttyöst.”
Őszintén szólva: lehet, hogy ez igazából egy tök értelmes mondat csak én nem értem az író fiatalos szóhasználatát.
Aki esetleg igen: megtenné, hogy megírja, „mire gondolt itt a költő?” Jutalma egy virtuális mogyorós csoki lesz.

Zelenay Stevenhez: „– próbáljon meg nem a konvenciókba kapaszkodni, hanem engedje az elméjét szabadon sodródni a frissen szerzett tudás végtelen óceánjában.”
Ach, ez a metáforá!

„– Ugye tudod, hol a templom utca?
– Ahol a templomunk van, ahol az unokatesóim is esküdtek…
– Ügyes, össze ne téveszd a zsinagóga utcával!
– Egészen más vallás… – Zelenay tudta, hogy ezt a viccet itt bátran bedohatja, anélkül, hogy bárki antiszemitának bélyegezné.”
Valami viccről beszélt a szerző. Én nem tudom, lehet, hogy kimaradt véletlenül a szerkesztésnél pár sor, amiben elhangzik a társalgás poénja is…

„Sehol a katolikus egyház távolságtartása, már-már szektákra hajazó kivagyisága, zártsága.”
Pontosan. Sehol. Még a katolikus egyházban SEM!

Simon Elijaht „ábrándozásából a Keresztapa zenéje rángatta ki.”
Mert a maffiavezérnek természetesen maffiacsengőhang dukál! (Valamint fekete ruhás testőrök, recsegő hang és egy, a fején villogó „GONOSZ VAGYOK, HÁHÁHÁ”-felirat.)

„– Ha belegondolok, a legtöbb piramist már a lehetséges királyi utód születése előtt elkezdték építeni. Bulvárhoz szokott aggyal eléggé morbidnak is tűnt mindig, amikor ezekről olvastam a magazinokban. Manapság ritkán jutna eszébe az embernek, hogy tejfakasztó bulira egy kiválasztott kriptaengedéllyel lepje meg az örömapát. – Steven először volt igazi történész módjára humoros, a poént mindenki a sorok között olvashatja.”
Nem, Steven eddig is ugyanilyen idegesítően volt humoros. Az meg, hogy a saját poénodat már te is annyira bénának találod, hogy külön fel kell hívnod rá az olvasó figyelmét, hogy ez bezony vicc, az nem kicsit gáz…

„Estellának meg kellett volna lepődnie az elhangzottakon, hétköznapi történész talán itt hagyott volna fel a Zelenayval való párbeszéddel, őrültnek titulálva az írót.”
Ez az idézet a 386. oldalon van. Szerintem előbb…

„A Dunakanyar, Visegrád, Leányfalu, Szentendre látványa lenyűgözte őket, és könyet csalt a felhőkarcolók gigantomániájához szokott amerikai szemekbe.”
Szegény jó amerikaiak, akik életüket kénytelen szennyezett, szmogos, büdös városaikban tölteni, földszintes házat meg már csak a zinterneten látnak.

„A lemenő nap gyönyörű fénybe varázsolta az ókori épület maradványait.”
Lehet próbálkozni tájleírással, csak… Akinek még egy egyszerű törikönyv se megy, az ne tegye!

„Nem az Ószövetség, hanem egyetlen láda tartalma izgatta igazán…
– A frigyládáé? – Steven poénja annyira ütött, hogy perceken át tartó kacagásban törtek ki.”
Kibújt a vicc kicsi csírája, az igaz… De hogy hasunkat fogva nem kéne röhögni tőle, az is igaz.

„Ilyesmi csak a liberális fejekben ordulhat meg.”
Helyes, helyes, már vártam a libsizést.

„A pápaválasztás két nappal a nemzeti ünnep előtt lesz.”
Öhm… A konklávé március 12-én kezdődött, több évig is tarthat, honnan tudni, hogy már másnap lesz eredmény?

Simon Elijah szerint a magyar „parányi nép, ami Európa ura lett.”
Khm… Tényleg nagyon eltitkolhatták ezt az Igazi Történelmet, mert én nem emlékszem hasonlóra…

CSILLAGOZÁS: Minden szempontból az egyik legrosszabb könyvem, így nyugodt szívvel vágom be rá a 0,5 csillagot.

„– Van felénk egy mondás: nincs lehetetlen, és soha nem lesz soha…
– Héberül biztosan jobban hangzik – oldotta fel a hangulatot a kormányfő a tőle szokásos frappáns befejezéssel.”