2018. július 7., szombat

Hogyan szurkolj a foci vébén?


Így előre leszögezném: semmilyen szinten nem értek a focihoz. Na jó, a les még megvan (csodálkozó kiáltások mindenütt – amúgy csak én nem értem, mi abban a bonyolult?), de a tudásom eddig terjed és nem tovább.
Viszont meccset szívesen nézek, főleg nagyobb versenyek idején… És ilyenkor tapasztalom elhűlve, hogy ahelyett, hogy ha már ott vagyunk a világ legnagyobb fociünnepélyén, a jó játék mintha nem képezné a világbajnokságok szerves részét. Magyarul: rengeteg meccs laikus és hozzáértő szemmel nézve egyaránt borzalmasan unalmas, esetleg azoknak lehet érdekes, akik olyan országba születtek, ahol ki-kijutnak a versenyzők ilyen eseményekre, például nekünk, magyaroknak… Jabocsnem.
A gyengék persze feladnák. Ők azt mondanák, hogy nincs értelme nézni ezt a hacacárét, és a televíziót kikapcsolva inkább kimennének a szabadba. Csakhogy (és itt jön a lényeg), te! Hé, te ott, igen! Te nem vagy gyenge! Te végig fogod majd ülni a vb összes meccsét (ami még hátravan, khm, khm), sőt, mi több: élvezni is fogod! Sőt, jobbat mondok: úgy fogod élvezni, hogy Mindegy, hogy a futball szerelmese vagy, vagy egyszerűen rühelled azt: pár egyszerű szabály segítségével te lehetsz a legnagyobb fanatikus a világon!

Ez a szösszenet csupán szórakoztatni akar, szóval mindenki vegye véresen komolyan!

A kép csupán illusztráció...


1. Válassz egy csapatot! (Jó, igazából többet.)
Az, hogy a magyar csapat már 32 éve a vb-k közelébe is alig jut, egy olyan hatalmas előnyt biztosít nekünk, amit az olaszok még csak most próbálnak kitapasztalni: a Teljesen Szabad Szurkolás lehetőségét.
Gondolj csak bele, mi lenne velünk, ha hazánk fiai is Oroszországban rúgnák most a bőrt. Először is: rossz lenne a játékosoknak is, hiszen nem pihenhetnék ki magukat eléggé a sokkal keményebb és fontosabb magyar bajnokság mérkőzéseire. Másodszor is: a nézők sorsa is sokkal keményebb lenne. Nem elég, hogy meccsenként öt infarktust kellene kihordanunk lábon, nem elég, hogy a nagy szurkolástól berekednénk, még az általános iskolás matekkönyvet is elő kéne vennünk, és keményen neki kéne állnunk számolgatni…
Hogyaszongya, ha a németek rúgnak még két gólt, a franciák közül kiállítanának mindenkit, aki nem fehér, ha Ronaldo színészkedés közben jobbról balra gördülne el, ha az ég zöld lenne, a fű meg hupilila, akkor a magyar csapat szerencsés esetben továbbjuthatna, és játszhatna Panama ellen, amivel teljesen elkerülné a spanyol-ágat… Így aztán, mint kötelességtudó hazafiak, esetenként kénytelenek lennénk a kevésbé szimpatikus csapatoknak szurkolni, hogy azok kiejtsék a magyarok útjából a nagy és erős ellenfeleket. Hát hogy tudnánk így élvezni egy világbajnokságot?

Így viszont, hogy a magyar csapat Hawaii-n tűri a barnára sült lányok pálmaágas legyezgetését, a szurkolók is fellélegezhetnek, és minden kötöttségtől mentesen szurkolhatnak annak a csapatnak, aki éppen közelebb áll a szívükhöz. Vagy legalábbis kevésbé távolabb. Persze nem kell ennek a nagy rajongásnak hosszú távú kapcsolattá válnia: a mérkőzés vége után akár búcsút is inthetünk annak a csapatnak, akit addig kedvencünkként tiszteltünk, és a következő meccseken már a legádázabb ellenfelüknek drukkoljunk. (Naná, szép is lenne, ha most meg az ő esélyeiket kéne számolgatnunk!)

Tehát, miután ezeket a lelkiismereti kérdéseket elintéztük magunkban nem marad más hátra, mint hogy leüljünk a tévé elé, és hümmögve meghozzuk a kemény döntést: kinek is szurkolunk. Ez persze a régi focirajongóknak meg szakértőknek nem nehéz: vagy van már egy bejáratott csapatuk, vagy pedig kijelentik, hogy „annak fognak szurkolni, aki szebben játszik”. Pff… Mintha nem tudná mindenki, hogy a „mi csapatunk” mindig a legnemesebb futballhagyományok folytatója, míg az ellenfél csak öli a játékot, és sajnáltatja magát. (Ez még később fontos lesz!)

Egy szóval: egy kicsit se kell érteni a focihoz, hogy megállapítsuk, melyik csapat is legyen a nyerő. Hiszen annyi minden van, ami alapján dönteni lehetne… Csak pár ötlet:
Melyikük meze szebb (Argentína, Horvátország), melyik országból származik a kedvenc íród (Anglia), hol vannak a legviccesebb nevű emberek (Japán), hová akarsz elutazni (Lengyelország, Anglia, éééés az USA nem jutott ki), vannak-e sváb gyökereid (hogy a viharba ne lennének), esetleg melyik csapatban vannak helyesebb játékosok (nyilván Cavani, hova tettétek az összemessizett meg összeronaldózott szemeteket?). Vagy, ha már minden kötél szakad… Ugye szerinted is hülye játék a marokkó? Na, akkor hajrá Irán! (Ez utóbbi szituáció konkrétan megtörtént, így ezzel a példával haladjunk is tovább!)

UPDATE: Az általam felsorolt csapatok közül eddig majdnem mind kiesett, jelenleg Brazília is éppen haldoklik. Szóóóval most szépen csendben kihúzom az angolokat, soha nem is volt róluk szó, nem is lesz…

2. Készülj fel lélekben!
Ha nem szurkolsz igazán egyik focicsapatnak sem, könnyen előfordulhat, hogy a 0-0-ra, esetleg 1-1-re végződő meccsek mérhetetlenül unalmasak lesznek a számodra. De unatkozni csak az unalmas alakok szoktak ugyebár… Te pedig nem vagy az! Így, kellően felkészülten még egy Marokkó-Irán meccsből is izgalmas, kihagyhatatlan kalandot varázsolhatsz, amihez nincs másra szükség, csak egy csipetnyi fantáziára.

Képzeld el tehát azt, hogy egy egyszerű iráni pásztor vagy! Napjaid békében és nyugalomban telnek, a legnagyobb hír évek óta az volt, hogy Barika, a legkisebb birka hárommal több fűszálat legelt le… Vagyis, pardon, ez csak a második legnagyobb.
Az első helyezett, a csúcsok csúcsa, az ászok ásza, az év legnagyobb dobása ugyanis az iráni válogatott vb-kijutása volt!
Egy dolog van ugyanis, amit még a birkáknál is jobban szeretsz: a focit. Annyira a labdarúgás rajongója vagy, hogy képes voltál az iráni hegyek füvéből és sarából egy labdát gyúrni, amivel aztán kedvedre elszórakozhattál. Pár éve még a birkákat is megtanítottad játszani, sőt, klubcsapatot alakítottál belőlük, és azok fölényesen verték a szomszéd pásztor jószágait, egyikük majdnem a nemzeti csapat tagja lett, de végül inkább a birkapörköltbe válogatták be. Szerencsére a nemzeti csapat nélküle is kijutott a vb-re.
Most pedig itt áll Irán… Az újabb nagy lehetőség előtt: hogy életükben másodszor is arathassanak legalább egy győzelmet a viadalon. Ó, milyen szép lenne! Annyi könny, annyi fájdalom után! Hiszen még a birkapörkölt is ízetlen, az iráni hegyek is kopárak számodra, amíg a válogatott, jobban mondva a Válogatott nem győzedelmeskedik…
De ha győzne… Akkor örömkönnyek lepnék el a birkapásztorlásban megfáradt arcod barázdáit, és tudnád, hogy már nyugodtan lehunyhatod a szemed, mert győzött az iráni szív és az iráni akarat!

Nos, ez után a kis monológ után már garantáltan könnybe lábadt szemekkel fogsz Iránnak szurkolni, és a góljuknál úgy fogsz felujjongani, mintha legallábbis a testvéred rúgta volna.

3. Beszélj,éld bele magad!
Bár tudom, hogy érző lelkű, empatikus embereknek bőven elég az előző kis monológ ahhoz, hogy teljes szívükből, minden erejükből az iráni (vagy bármelyik) válogatottnak szurkoljanak, biztosan vannak olyanok is, akiknek a szívük helyén kő van, és még ezután sem tudnak 100%-ban támogatóan odaállni a választott csapat mellé.
Nos, nekik szól a következő tanácsom: beszélj! Ordíts, magyarázz annak a rohadt televíziónak, úgy, mintha a játékosok is hallhatnák a hangodat! Üvölts a góloknál, támogasd a csapatot, és szid az ellenfelet, azt a botlábú bandát!
Hogy nincs ötleted? Hogy néha tényleg jobb az ellenfél? Ugyanmár! Csak nézd ezt a pár szituációt, amit ide lefirkantottam – ha ezeket a mondatokat kellő átéléssel tudod elmondani, akkor már végképp nem fog semmi elválasztani attól, hogy vérbeli drukker legyél!

Gól
Ha az irániak rúgják: Micsoda gól, te jó ég, micsoda lövés! Hát hogy eltalálta azt a labdát ez a zseni! Abból a helyzetből, abból a lehetetlen állásból még Ronaldo vagy Messi se tudott volna gólt rúgni, de hát kik is ők az iráni Hsamshalamhoz képest? Senkik! Micsoda összjáték, micsoda kitartás, micsoda bomba! Egy percig talán azt hihettük, hogy nem fog sikerülni, hogy megakad a kapusban, de aztán valahogy, egy isteni fuvallat hatására mégis átdöcögött az a labda a gólvonalon! Szép volt, fiúk! Vezet Irán egy tizenegyesgóllal!

Ha a marokkóiak rúgják: Na jó, emberek, manapság már, ami elhagyja a gólvonalat, az automatikusan gól – sőt, szép gól? A fenéket! Szerény véleményem szerint a háló nem szakadt ki, magyarul ez nem egy gól, csak egy olyan izé… Álgól. Annak sem éppen elegáns. Most komolyan: a félpályáról még a nagyanyám is tudna ollózni egy ilyen vackot.

Szabálytalanság
Irániak ellen: Hát mit képzel az a bunkó barom állat marokkói, aki így meggyaláz egy szegény szerencsétlen labdarúgót? Hát képtelen ez az együttélésre, és a kulturált emberi érintkezésekre? Ha rajtam múlna, nemhogy kiállítanák, hanem börtönbe is vetnék ezért az aljasságért! Na de mindegy, repülhet is az a piros lap, sőt, kettő, állítsanak ki valaki mást is a csapatból, sőt, az egész csapatot. Már Gizike néni is megmondta: a kollektív büntetés elengedhetetlen a fegyelmezésben! És persze tizenegyes, most azonnal. Hogy a kezdőkörben történt a szabálytalanság? Az mégis miért akadály?
Micsoda? Mi-cso-da? Hogy ez a szemét hülye Marokkót még csak meg sem büntette? Hát milyen ember az ilyen? Hát nem látja a fájdalmat azokban a szép iráni szemekben? Pfff… Pszichopata, az tuti. Jó, értem én, hogy egy ujjal se ért hozzá az a marokkói, de biztos olyan csúnyán nézett, hogy az iráni játékos depresszióba zuhant, és megcsúszott egy (nyilvánvalóan a marokkóiak által felbérelt) fűszálban.

Marokkóiak ellen: Na, hát ez azért már több a soknál. Ennyi színészkedéssel már Oscart is kaphatna ez a derék marokkói fiatalember, aki legalábbis úgy fetreng a földön, mintha brutális szabálytalanságot követtek volna el ellene. Pedig csak a hátába térdeltek, aztán levágták a lábát, majd az ellenfél kapusa eltáncolta a hasán az csűrdöngölős iráni változatát… Röhej, miért képesek egyesek nyafogni.

Hosszabbítás
Ha Marokkó vezet: Komolyan? Tíz perc hosszabbítás? Ezzel kell kiszúrni a becsületes iráni szurkolók szemét? Tizenöt percig még csak a pályán se voltak a játékosok, azt hiszik, nem veszem észre, mert reklámot adnak, meg stúdiót? Nem ma jöttem le a falvédőről, legalább félórás játékidőt kérünk még!
Ha Irán vezet: Izé… Szerintem mostantól tartson 80 percig egy meccs…

Bíró
Ha az irániaknak fúj: Teljesen korrekt játékvezetést láthatunk, kérem szépen: végre egy olyan bíró, aki részrehajlás nélkül tud ítélni. Nincs itt kivételezés, mindenki csak azt kapja, ami jár neki… Nem is tudom, miért reklamálnak a marokkóiak, hát ki tehet arról, hogy ők eddig 2354-szer voltak szabálytalanok a meccsen, míg az ártatlan, hófehér lelkű irániak egyszer sem?
Ha a marokkóiaknak fúj: Mi lesz veled, futball? Hát már a legnagyobb rendezvényen, a világbajnokságon is ilyen átlátszóan kell csalni? Legalább megerőltetné magát ez a szemtelen szemét, és nem ilyenekre osztogatna piros lapot! Tisztán látszik, hogy semmi nem volt, különben is, milyen szabály tiltja azt, hogy megfogjam az ellenfelet, oszt kidobjam a lelátóra? Naugye.

Védés
Ha az iráni véd: Ez. Egy Zseni. És pont, nem vitatkozom. Mert sok minden van a világon, amit vitatni lehetne, de nincs kétségem afelől, hogy ez a védés ott lesz majd a világbajnokság legjobbjai közt. Mormoljunk hát hálát neki, a nagy Sihimohunak, aki ugyan éppen a kapu másik felében ugrándozott az ominózus pillanatban, mégis annyira bizalmas, bensőséges viszonyt alakított ki ezzel a kapufával ilyen rövid idő alatt, hogy az égül kegyeskedett kifelé pattintani a labdát.

Ha a marokkói véd: Jaj… Ezt hívják ma nagy védésnek? Könyörgöm, ez egy tizenegyes, sokkal könnyebb kiütni a labdát, mintha még ott zavarogna körülötted húsz ember. Ráadásul tisztán látszik, hogy az irániak nem is akarták ezt a gólt, tulajdonképpen túl unalmas lett volna a meccs, ha eldöntik, így, a 88. percben.

Győzelem
Iráni: A focit gólra játsszák, és mivel az irániak rúgtak többet, természetesen megérdemelt a győzelem. Az a tizenegyes véleményes volt, az igaz, na de tetszettek volna a marokkóiak jobban támadni! Hát, nem tetszettek. Mert győzött az iráni szív, és az iráni akarat, és vesztek az álnok marokkóiak!

Marokkói: Értem én, hogy a focit gólra játsszák, na de ez már valami abszurd. Egyetlenegy rosszul megadott tizenegyessel nyerni szerintem nem dicsőség, inkább szégyen. Meg különben is… Az irániaknak csúszott a fű, zavarta őket a szél meg az eső meg a labda… Ha ezek nincsenek biztosan ők kerülnek ki győztesként!

Passzív játék
Ha az irániak csinálják: Úgy, úgy szépen, tessék csak nyugodtan passzolgatni, egyik védőtől a másik védőnek, onnan a kapusnak, onnan meg vissza az egyik védőnek és így tovább… Hogy unalmas lenne? Csak annak unalmas, aki nem szurkol igazán senkinek – ezeket pedig mélyen megvetjük! Ez, kérem, okos, taktikus mérkőzés, aminek során az ész küzdelmét láthatjuk a pályán. Meg különben is, ha holmi izgalmakkal elrontanák ezt az igen színvonalas meccset, félő lenne, hogy egyes nézők szívrohamot kapnának. Azt pedig senki nem akarhatja, ugye… Szóval, kedves irániak, én azt mondom, tegyétek, amit az eszetek diktál: álljatok be a kapuba mind a tizenegyen, egy szép kis piramis alkotva. (Na, úgy rúgjanak be bármit is!)
Ha a marokkóiak csinálják: Ez egyszerűen nevetséges! A múlt nagy futballistái, gyerekkorunk hősei most sírnának, ha ezt az igénytelen, színvonaltalan meccset kéne nézniük. Beállni védekezni a könnyebbik út – és mikor hoztak dicsőséget bárkinek is az ilyen könnyebbik utak? Soha, ha én mondom! Az elmúlt percben is csak háromszor veszélyeztették az iráni kaput! Mi ez, ha nem passzivitás, mi ez, ha nem undorító?

4. Dőlj hátra!
A meccs befejezése után pedig dőlj szépen hátra, vegyél elő egy finom szörpöt, és arcodon boldog mosollyal mélázz!
Mindegy, hogy az a csapat nyert-e, akiért egy perccel ezelőttig a fél karod odaadtad volna, vagy nem: a lényeg az, hogy kitűnően szórakoztál, és, bár kétségtelenül okozott némi izgalmat a meccs, azért mégsem lett szívrohamod. Majd mondj hálát a magyar csapatnak, akik lehetővé tették azt, hogy ezt a nagyszerű világbajnokságot valóban kiélvezhesd. Aztán pedig… Felállhatnál vécére, de minek, ha már kezdődik is a következő meccs? Használd hát ki újonnan szerzett lelkes rajongásodat, és

1. Válassz csapatot...

2 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon tetszett a bejegyzés, és jó volt olvasni, kicsit másféle és kicsit vicces megközelítést is. További jó munkát. Üdv: Andrea :).

    VálaszTörlés